2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Mit Hol Hogyan
A műsor válaszokat ad, mit, hol, hogyan tudunk elérni, elintézni, megtudni. Riportok a kerület ügyes-bajos dolgairól. Igazi közszolgáltató, információs magazin műsor a kerület és állami támogatásokról, iskolák, óvodák helyzetéről, különböző hivatalok elérhetőségéről, stb.
Korábbi adások
2017. március 17.
A Belváros Önkormányzata a szokásoknak megfelelően március 14-én megtartotta ünnepi műsorát. Pro Civibus díjátadó - az elismerés azoknak adományozható, akik a kerület és a köz érdekében kiemelkedő tevékenységet végeztek. Március 15-e egyben a Magyar Sajtó Napja is ebből az alkalmából idén is öt újságíró vehette át a Csengery Antal díjakat. Emléktáblát kapott Kovács Imre író, politikus a népi mozgalom kiemelkedő alakja a Nyáry Pál u. 4-es számú ház falán egykori lakóhelyén. Május közepéig biztosan nem áll meg a 2-es metró a Kossuth téren.
2017. március 10.
A nemzetközi nőnap alkalmából Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester idén is végig látogatta a belvárosi idősek klubjait. Koncertekkel kedveskedett Belváros önkormányzata a hölgyeknek a Belvárosi Piacon is. Megmutatjuk, hogy a Roma Nemzetiségi Önkormányzatban milyen műsorral kedveskedtek nőnap alkalmából. Újabb 12 kötettel bővült a Nemzeti Könyvtár gyűjteménye. Idén is megtartotta művelődéstörténeti vetélkedőjét a belvárosi Xantus János Két Tanítási Nyelvű Középiskola. Áltűz az állatok etetésére szánt szénabálában – a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltási gyakorlata a Fővárosi Állat- és Növénykert Elefántházában.
2017. március 3.
Az első középfokú nyelvvizsga ingyenessé tételét a Fidelitas is támogatja. Három napra az ínyencek vették birtokukba a Belvárosi Piacot. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést a Honvéd téren. A Dohány utcai Zsinagógába látogattak a belvárosi idősek klubjainak tagjai. Éves szakmai tanácskozást tartott a Belvárosi Család-és Gyermekjóléti Központ. Festménnyel gazdagodott a belvárosi Időskorúak Gondozóháza.
2017. február 24.
1 millió háromszáz ezer forintot gyűjtött össze a Fidelitas a Fogjunk össze Kárpátaljáért! elnevezésű akciója során. A Vadász utcai Idősek Klubjában fergeteges zenés-táncos mulatsággal búcsúztatták a báli időszakot. Újra lomtalanítás lesz szombaton, február 25-én a Belvárosban. Ficánkoló, azaz mozgásos figyelemfejlesztő foglalkozást tartottak az Aranytíz Kultúrházban. Ovizsaru program a Belvárosban - ismét rendőrök látogattak el a Tesz-Vesz Óvodába. Újra Töltött Hold Gasztrovíkend lesz a Hold utcában.
2017. február 17.
Belváros- Lipótváros Városüzemeltető Kft. közszolgáltatási szerződésének módosítása volta a rendkívüli testületi ülés témája. Országos szintű idősügyi program indul 63 települési központ kialakításával. Minden a mangalicáról szólt - 10. alkalommal rendezték meg a fővárosban a Mangalica Fesztivált. 10 éve indult a házasság hete mozgalom Magyarországon.
  • <
  • 1
  •  ... 
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • 61
  •  ... 
  • 94
  • >
  • NMHH - Magyar Média Mecenatúra

    A médiaszolgáltatás tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.