2024. április 20. szombat, Tivadar, Odett
City Police
(35 perc) Műsorvezető:
Csereklye Csongor
Havonta jelentkező rendőrségi magazinműsor
Korábbi adások
2020. március 2.
A mai adásban a koronavírusról lesz szó. Jobban mondva arról, hogy gátlástalan csalók a halálos kórral kapcsolatban hogyan próbálják átverni az egészségüket féltő embereket. Az adás második felében pedig hallhatnak egy másik trükkös csalásról is. Ebben az esetben jóslás és átoklevétel helyett sima pénzelvétel történt.
2020. január 27.
A mai adásban szót ejtünk a téli közlekedés veszélyeiről és arról is, hogy miként kerülhetjük el, hogy hívatlan vendégek bejuthassanak a lakásunkba. Az adás második felében pedig hallhatnak egy olyan ügyről is, amikor a szexuális szolgáltatást nyújtó hölgy nemcsak a fizetségét nem kapta meg, hanem még ki is rabolták.
2019. december 30.
Az év utolsó adását arra használjuk fel, hogy összefoglaljuk az idén történt legfontosabb, legérdekesebb bűnügyeket.
2019. december 2.
A mai adásban a karácsonyi vásárokban ránk leselkedő veszélyekről és a téli gumi használatának fontosságáról lesz szó. Az adás második felében pedig beszámolunk a legfrissebb rendőrségi felderítésekről, három csoportos rablás elkövetői kezén is kattant a bilincs.
2019. május 27.
Belváros önkormányzatának kiemelten fontos az itt élők biztonsága. Éppen ezért az V. kerületi rendőrkapitánysággal egyetértésben erősítik a rendőri szolgálatot a városrészben. Vagyis mostantól 25 körzet lesz a Belvárosban - erről beszélgetek majd állandó vendégemmel Berár Iván rendőrkapitánnyal. Az adás második felében pedig az elmúlt időszak sikeres felderítéseiről számolunk be.
  • <
  • 1
  •  ... 
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  •  ... 
  • 17
  • >
  • NMHH - Magyar Média Mecenatúra

    A médiaszolgáltatás tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.